Töltés
Bejelentkezés

Információk

Nyitvatartás:
Ma: 12:00 - 22:00 Nyitva Mutass többet
Konyha típus:
Nemzetközi, Magyaros
Felszereltség:
Melegétel, Kártyás fizetés
Rólunk:

Hogy mitől lettünk egy átlagos óbudai étteremből legendás kisvendéglő? Talán gyermekkoromban kezdődött..?

Emlékszem, amikor annak idején megérkeztem a Nagymamámhoz. Már ahogy a kertjébe beléptem, valami különlegesen jó érzés bizsergetett meg. Tudtam, most megint én lehetek a „világ közepe”. Beszaladtam hozzá a konyhába, ahol szeretettel felkapott, és az ölébe ültetett! "Mit főzzön neked a nagyi ebédre Kisangyalom?" És persze mindig azt készítette el, amit szerettem volna, és folyton, mindenben a gondolatomat leste…

Jó pár évvel később, már felnőtt fejjel, ezek az alkalmak jutottak az eszembe, amikor megnyitottuk a Harapó Mókus vendéglőt.

Szerettem volna egy olyan éttermet, ahol nem csak az ízek olyanok, mint gyermekkoromban, de ugyanazzal a törődéssel, ugyanazzal a szeretettel tudjuk vendégül látni a hozzánk betérőket, mint ahogyan engem várt a Nagymamám sok-sok évvel ezelőtt.

Szerencsére ezt el is értük. Törzsvendégeink a kifogástalan ételek mellett, pont emiatt ragaszkodnak hozzánk! Ez a „nagyis” gondoskodás az, amivel szeretnénk Önt is elcsábítani! Ha az ízek mellett Önnek ez is fontos, akkor éttermünkben otthon fogja érezni magát.

Ahogy egyik kedves Törzsvendégünk mondta: "Nem tudom megfogalmazni, de maguk olyan mások, mint sok más étterem. Valami megfoghatatlan érzés mindig visszahoz Önökhöz, pedig jókat enni sok helyen lehet. Itt megpihenhet az ember, és ez ritka a mai világban. Igazi kényeztetés!"

Jöjjön el hozzánk, tapasztalja meg ezt az érzést, legyen Ön is nálunk a „világ közepe”! Legyen a törzsvendégünk! Várjuk szeretettel!

Mutass többet

Értékelések

Értékeld Te is
4.6
Összesen 11
5 7
4 4
3 0
2 0
1 0
  • Harapó Mókus Vendéglő

    Kis étterem a beton házak tövében . Udvarias pincérek , gyors kiszolgálás , jóízű konyha . Mindenkinek ajánlom !

  • Finom ételek, jó adagok, kedves kiszolgálás, korrekt áron.

  • Bőséges és jóízű ételek, udvarias, segítőkész és rugalmas kiszolgálás. Igen kellemes hely! Köszönöm a messziről jött családom nevében:)!

  • Kissé szűkös, kényelmetlen itt-ott elhanyagolt helyiségben isteni vacsorát kaptunk kedves, kellemes mindenre figyelő személyzettől. Elismerés és köszönet a szakácsnak és a pincéreknek! A takarítónő? Hmmmmmm...

  • Harapó Mókus Vendéglő

    Rendszeresen járok ide, így hát a Torkos hétvégét sem hagytam ki a nyár utolsó hétvégéjén. Nem csalódtam. A grillezett csirkemell hollandi mártással és zöldséges rétessel csodálatos alkotás volt, remekül harmonizáltak benne az ízek! A somlói galuska talán az egyik legjobb az országban. A telt ház közeli állapot és a személyzet vendégmarasztaló kedvessége, figyelmessége is rászolgált a jó hangulatra. A felszolgálás precíz és pontos. Kedvezményes hétvégéktől függetlenül is ajánlom ezt a kis eldugott éttermet, hiszen a kulináris élvezetek terén sok előkelőbb étteremmel felveszi a versenyt.

    Családi összejövetel helyszínéül választottuk a Mókust.
    A húsleves házi májgaluskával igazán tartalmas és erős volt. Főételnek vajhal stake-et kértem. A hal omlós volt és a finom erdei gombás mártás jól illett hozzá. A rizs sajnos kifejezetten szárazra sikeredett és voltak benne igen kemény összetöpörödött darabok. A desszertként tálalt mákhab gyümölcsmártással kellemes lezárása volt az étkezésnek.
    A tisztaságra kettősség jellemző. Az asztal makulátlan volt, vakítóan fehér abrosz, ízléses díszítés. Az étterem egésze azonban nem igazán mondható tisztának. A plafon tele van pókhálókkal (a fejemtől 20 centire lógott egy pók), és a padlón sem látszott a takarítás nyoma. Az ételszag sajnos igen átható, hazaérve olyan érve olyan szagom volt, mintha egy sütöde konyhájában robotoltam volna egész nap. Még jó, hogy a kabátomat a kocsiban hagytam...
    A felszolgáló hölgy nagyon figyelmes és rokonszenves, hiba nélkül végzi a munkáját. A hangulat remek volt, köszönhetően a személyzetnek (és a társaságnak) is.


Értékeld Te is!

Harapó Mókus Vendéglő

Akik ezt megnézték, ezeket is megnézték...

Harapó Mókus Vendéglő

Étlap, itallap

Töltés
A böngészés folytatásával jóváhagyod, hogy cookie-kat használunk.