Töltés
Bejelentkezés

Információk

Nyitvatartás:
Ma: 12:00 - 22:00 Nyitva Mutass többet
Konyha típus:
Nemzetközi
Felszereltség:
Melegétel, Terasz, Parkoló, Kártyás fizetés
Rólunk:

A Római Pince 2004-ben nyitotta meg kapuit Hévíz legkedveltebb kirándulóhelyén, a sajátos arculatú, falusias jellegű Egregyen, hogy családi vállalkozásként egyedi hangulattal, változatos kínálattal és nagy vendégszeretettel nyújtson maradandó gasztronómiai élményt vendégeinek.

Egregyre már az ötvenes években is sok turista látogatott el hévízi üdülése során, ám ekkor még csak a környéken élő családok szőlői és pincéi voltak megtalálhatóak a Román kori emlékek között csodálatos panorámával. A pincegazdák szívesen kínálták boraikat a kirándulóknak és beszélgettek velük némi harapnivaló mellett a szőlőtőkék tövében. Az egyre növekvő vendégforgalom következtében a hetvenes években sorra nyíltak a szőlőhegyen kisebb vendéglők, borozók, hogy a betérők hosszabban is elidőzhessenek e gyönyörű vidéken finom bor és ízletes ételek mellett.

Az épületet és kerthelyiségét úgy alakítottuk ki az évek folyamán, hogy jól illeszkedjen a környező római kori emlékek forma- és hangulatvilágához, ugyanakkor a magyar hagyományokat, borkultúrát is bemutassa, mindezt családias, igényes, vendégmarasztaló környezetben.

A hozzánk érkező vendégeket nagy vendégszeretettel, bőséges étel- és italkínálattal várjuk. Ódon hangulatú boltíves pincénkben a tradicionális magyar (pl. zalai) ételek mellett a nemzetközi konyha remekei is megtalálhatóak, borlapunk pedig a legismertebb magyar borvidékek és pincészetek kiváló minőségű borait kínálja. Főidényben hétvégén élőzenével is kedveskedünk vendégeinknek.

Kisebb társaságok részére – 15 fő résztvevő esetén – szervezett borkóstoló programokat is tartunk sommelier vezetésével, hogy bemutathassuk hazánk borkultúráját, leghíresebb pincészeteit és azok borait. Vállaljuk továbbá vállalati rendezvények, illetve családi és baráti összejövetelek – mint például születés- vagy névnap, eljegyzés, netán osztálytalálkozó, nyugdíjas búcsúztató – szervezését, lebonyolítását is 60 főig.

Egyedi hangulatú pincénkben mintegy 60 fő, míg nyáron a csodálatos panorámájú kerthelyiségünkben további 100 fő élvezheti az ízletes ételek és könnyű, gyümölcsös borok harmóniáját.

Térjen be hozzánk, legyen Ön is a vendégünk!

Szeretettel várjuk Önt és családját, rokonait, barátait, munkatárasait

Egregyen a Római Pincében!

Borda László
tulajdonos

Mutass többet

Értékeld Te is!

Római Pince - Römerkeller

Akik ezt megnézték, ezeket is megnézték...

Római Pince - Römerkeller

Étlap, itallap

Töltés
A böngészés folytatásával jóváhagyod, hogy cookie-kat használunk.