Információk
Adott egy nem mindennapi helyszín – a Szabadság téren álló Tőzsde Palota; egy jobb sorsra érdemes büfékocsi, amely már régóta állt kihasználatlanul; és néhány fiatal, akik mind rajonganak a Távol-Kelet konyhájáért és söreiért. Hogy mindebből mi lesz? BAOTIFUL
Ha egyszerűen szeretnénk megfogalmazni, mi a gua bao, azt is mondhatnánk, ez a falatnyi szendvics ugyanaz Tajvannak, mint a hamburger Amerikának. Valójában azonban ennél sokkal többről van szó. Egy omlós, gőzöléssel készült különleges kenyérről, amit hagyományosan császárhússal tört mogyoróval korianderrel töltenek meg – ez a gua bao, amit a formájára és a töltelékre utalva a távol-keleti köznyelv úgy is emleget, hogy „a malacot harapó tigris”. Manapság azonban már szinte bármilyen változatban fellelhető a bao – húsimádók és húsmentesek igényeinek megfelelve egyaránt.
A hely erről a különleges tajvani street foodról kapta a nevét (BAO) egy kis szójátékkal vegyítve BAOTIFUL, amely ma még mindig titokzatosan cseng sokak számára, holott nemrég már a magyarosított neve is megszületett: gőzbuci.
A legalapvetőbb része a menünek a bao: a gua bao császárhúsból, klasszikus ázsiai fűszerekkel, sötét szójaszósszal, fahéjjal, mogyoróval, zöldségekkel, a vegetariánus bao grillezett tofuval és háromféle gombából készült raguval, valamint a csirkés és kacsás változat. Ezen felül megtalálhatók az étlapon legkülönfélébb dumpingok, levesek (természetesen itt is ügyelve a vegetáriánusokra) és egy egyedi desszert – egy kókuszos -madártejes bao, közepén gránátalmával.
Akik ezt megnézték, ezeket is megnézték...
-
Ennmann Japán Étterem
5.0Sushi Étterem Ázsiai Étterem Japán Étterem -
La Lucia Wok & Grill
4.0Ázsiai Étterem Sushi Étterem -
Rondo Gyorsétterem
3.8Ázsiai Étterem Sushi Étterem -
Sáo Food and Bar
5.0Vietnám Étterem Ázsiai Étterem Tengeri Étterem -
Wokzilla Suhi&Wok bar
5.0Ázsiai Étterem Sushi Étterem Japán Étterem -
NOBU Budapest
5.0Sushi Étterem Étterem Ázsiai Étterem -
HUA'S BISTRO AND BAR
5.0Ázsiai Étterem -
Komachi Bistro
4.3Japán Étterem Ázsiai Étterem