Információk
Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Kedves Látogatót a Katica Vendéglő honlapján.
Éttermünket családi vállalkozásként 1992 július 17-én nyitottuk meg egy 35 főt befogadó teremmel és egy 50 fős nyitott terasszal. Abban az időben reklámra sem nagyon kellett költenünk, hiszen rengeteg külföldi (német, osztrák, holland, dán turista töltötte itt a nyári pihenését. A nyitást követő napokban már nagyszámú vendéget szolgáltunk ki.
Látogatottságunknak köszönhetően minden évben igyekeztük fejleszteni, modernizálni az épületet. Először a nyitott teraszt fedtük be, majd kialakítottunk az épület mögött egy kb. 80 főt befogadó kerthelyiséget, amelyet nagyon kedveltek a vendégeink.
Az épület tetőterében három vendégszobát alakítottunk ki, ezzel is bővítve a szolgáltatásaink körét. A vendégszobáink kialakításában, berendezésében is minden évben újítottunk, szépítettünk, modernizáltunk. Mára már mindhárom hotelszínvonalú, jó minőségű ágymatracokkal, klímaberendezéssel, hűtőszekrénnyel, kapszulás kávéfőzővel felszerelt. A vendégértékelések alapján 2017-ben 9,8-es volt az elégedettségi szint.
A vendégtér modernizálásával párhuzamosan a konyhánkat is igyekeztünk új gépekkel, új technológiával felszerelni..
Számunkra nagyon fontos, hogy a konyhánkból kiváló alapanyagokból gondosan elkészített étel kerüljön ki, hogy minden Vendégünk megtalálja az étlapunkon a számára megfelelő ételt és elégedetten távozzon és visszatérjen hozzánk
Akik ezt megnézték, ezeket is megnézték...
-
John's Pub
5.0Étterem Bisztró -
Kistücsök étterem
4.1Magyar Étterem Étterem -
Kisfaludy-ház Étterem
4.0Étterem Magyar Étterem -
Kis Szieszta Étterem
5.0Étterem -
Hegyi Csárda
5.0Csárda Étterem -
Borbarátok Vendéglő
5.0Étterem Magyar Étterem Borozó -
Kukorica Csárda
4.7Csárda Magyar Étterem Étterem -
Vitorlás Étterem
4.3Étterem Magyar Étterem