
Információk
A ház, amelyben a Megyeri Vendéglő szeretettel várja Vendégeit, az 1962-ben épült. Akkor is, és azóta folyamatosan vendéglőként üzemel.
2006-ban vettük át, amikor is elkezdtük a felújítási, illetve átépítési munkákat. Célunk egy olyan "HELY" létrehozása volt, ahol az emberek jól érezhetik magukat. Ahol rá ébredhetnek mennyire fontos egy kicsit megállni. Ahol nem a megszokott vendéglátás szabályait kell követni, hanem egy kicsit úgy érezheti magát mindenki, hogy haza ért.
Talán kijelenthetjük, hogy Győr-Kismegyer társadalmi életének a központja lettünk. Jelen vagyunk a juniális napon, de a búcsú, a családi nap... szervezésében is kivesszük a részünket.
Az otthonos, családias, kertvárosi hangulat, a finom ételek mellett fontos, hogy helyet adjunk fiatal, vagy örök fiatal, zenekarok bemutatkozásának.
Ezúton is várjuk a zenekarok jelentkezését!
A Megyeri Vendéglő minden részletét nagy odafigyeléssel,a saját kétkezi munkánkkal és a vendégeink segítségével hoztuk létre. Bízva abban, hogy Vendégeink örömüket lelik majd benne és megtalálják számukra azt amitől úgy érzik ez a hely mindig is itt volt és része az életüknek.
Bízunk abban, hogy vendéglőnkben minden ember megpihen, feltöltődik, jobb kedvre derül. Legyen az idős, vagy fiatal. Mert itt mindenki Önmaga lehet.
Hatalmas italválasztékkal jófajta pálinkákkal, minőségi borokkal házias konyhával várunk mindenkit,miközben állandó sportközvetítéseinket, foci EB-t, VB-t és az Olimpiát figyelheti LCD tévén.
Értékelések
Értékeld Te is-
Nem tudtuk kipróbálni, mert nem volt már konyha.
-
Családi ebédet szerveztünk az étterembe, gyors korrekt kiszolgálás. Kellemes hangulat és az étel minden várakozást felülmúlt. Gratulálok a vezetésnek és a kiszolgáló személyzetnek is. További jó munkát. Szeretettel ajánljuk mindenkinek éttermüket.
-
Finom, bőséges vacsora, jó kiszolgálás, kedves személyzet.
Ajánlott! -
Nem voltam elragadtatva, sem az ételtől, sem a kiszolgálástól.
-
Az étterem pontos címe: 9028, Győr, Mohi utca 1.